Oldalak

2012. október 15., hétfő

vesztes pályázat

Háát, erre nem kaptam elég szavazatot a közönségtől:

"Tisztelt Szerkesztőség!


Ismét eltelt egy év, eljött és el is múlt a karnevál, de a fotókon az idén is tovább él.
A hatalmas meleg ellenére az idén is jól szórakoztak a vendégeim és én is. S ezért köszönet illeti az összes résztvevőt és szervezőt. Az idén is rengeteg rendezvényen vettünk részt. Készítettem is több tucat fényképet, amit nem szerettem volna megosztani, azonban a barátaim gyengéd nyomásának engedve mégis megszegtem a magamnak tett ígéretemet.

2012. augusztus 31., péntek

Templom becsomagolva




Tegnap egy fagyisbódé mögül kukucskálva fotóztam - a Vesta templom karneválos szalaggal körbetekerve, körforgalomba való visszaszállításra várva.

2012. augusztus 30., csütörtök

Karnevál 40 fokban, esőben

Pénteken összeverődött a szokásos karneválos „csapat”, s bár még nem vettünk részt intenzíven a programokban  (mindenki dolgozott is, ide is kellett érni vonattal).

Az idő főleg a vásárosok nézegetésével és várakozással telt. Az esti felvonulást már teljes karneváli hangulatban nézte a csipet-csapat. Na erről botrányosan rossz fotókat készítettem, ugyanis nem figyeltem rá, hogy egy rakás közlekedési lámpa van velem szemben, beesteledett és a fránya táblák a legkisebb vakufényt is hihetetlen erővel verték vissza. Shift + delete … inkább :) 

2012. augusztus 28., kedd

2012. augusztus 24., péntek

Megnyílt a karnevál

Tegnap este (2012. 08. 23) hivatalosan is megnyílt a karnevál.

Délelőtt a hatalmas melegben lassan épült a Fórum színpad, de csak elkészült, mert este a megnyitó után Szentpéteri Csilla már egy igazán jó hangulatú koncertet adott a nem csekély számú közönségnek.



2012. augusztus 22., szerda

Készülődés

Ma a belvárosban jártam.
A Thököly utca már le van zárva, épül a diadalív, már a helyén a Vesta-templom is.
Telefonnal fotózgattam, valamint elmentem jelmeznézőbe is - vajon milyen lesz az idei divat?

(Jelmezboltok: Aréna utca, a Témapark mellett :))




2012. augusztus 17., péntek

Toronyavató fehér nadrágban tűsarokkal


Egy kis előzetes a karnevál előtt...

Lassan vége egy szokásos meleg nyári munkanapnak, mikor csörög a telefonom a jól ismert „helyeden vagy még?” kérdéssel. Naná, de az egyszerű titokzatos kérdésből rögtön tudom, Éowyn úton van felém.
Mi lenne ha elnéznénk a Történelmi Témaparkba mert állítólag ma avatják az őrtornyot. Sajnos nem volt igazán jó reklámja az eseménynek, ezért is voltunk bizonytalanok.
Útba is esik, meg az időbe is belefér, úgyhogy arrafelé vettük az irányt. Már tartott az ünnepség, mikor odaértünk, de a közönség számából ítélve másnak sem volt egyértelmű, hogy az esemény ma lesz.