Oldalak

2013. március 17., vasárnap

Egy jéghideg borfesztivál

Senki nem számított március idusán a mínuszokra (no meg a szerencsétlen országrészeken a hóviharra), így a Bacchus borfesztivál is elég hidegre sikerült - ingyen be lehetett menni az Iseum területére, ahová mindig érdemes, ha ingyen van, ha nem. Volt vagy három bódé, borral, édességgel, kolbásszal. Fotók készültek azért.

2012. október 15., hétfő

vesztes pályázat

Háát, erre nem kaptam elég szavazatot a közönségtől:

"Tisztelt Szerkesztőség!


Ismét eltelt egy év, eljött és el is múlt a karnevál, de a fotókon az idén is tovább él.
A hatalmas meleg ellenére az idén is jól szórakoztak a vendégeim és én is. S ezért köszönet illeti az összes résztvevőt és szervezőt. Az idén is rengeteg rendezvényen vettünk részt. Készítettem is több tucat fényképet, amit nem szerettem volna megosztani, azonban a barátaim gyengéd nyomásának engedve mégis megszegtem a magamnak tett ígéretemet.

2012. augusztus 31., péntek

Templom becsomagolva




Tegnap egy fagyisbódé mögül kukucskálva fotóztam - a Vesta templom karneválos szalaggal körbetekerve, körforgalomba való visszaszállításra várva.

2012. augusztus 30., csütörtök

Karnevál 40 fokban, esőben

Pénteken összeverődött a szokásos karneválos „csapat”, s bár még nem vettünk részt intenzíven a programokban  (mindenki dolgozott is, ide is kellett érni vonattal).

Az idő főleg a vásárosok nézegetésével és várakozással telt. Az esti felvonulást már teljes karneváli hangulatban nézte a csipet-csapat. Na erről botrányosan rossz fotókat készítettem, ugyanis nem figyeltem rá, hogy egy rakás közlekedési lámpa van velem szemben, beesteledett és a fránya táblák a legkisebb vakufényt is hihetetlen erővel verték vissza. Shift + delete … inkább :) 

2012. augusztus 28., kedd